2010. augusztus 31., kedd

World café- Japan evening



Ma este Japániába tettünk utazást. Két kapitányunk, Amu szan ("Ámu") és Satoshi szan (szátóshi) voltak. Igazán nagyon Japánosra sikerült. Először egy quiz játék, hány lakosa van Tokionak (13 millió), mi lett a Japán-Dán meccs eredménye a vb-n (3-1), mennyit dolgoznak és mennyire elégedettek a japánok az életükkel..

Itt látható Amu-szan, prezentálósan, mögötte Garba, nekikészül épp valaminek


Garba is felöltötte a Japós hacukát


Aztán egy igazi, tradícionális japán tea szertartásról hallgattuk a mesét, sőt még be is mutatták házi-szan-jaink. Volt igazi japán tea, teás bögrécske, nagypapám borotválkozó pamacsára emlékeztető teavakaró, miegymás. Ami érdekes számomra, hogy a házigazdának és a vendégnek is megvan a maga szerepe, mozdulatsora, viselkedési etikettje, még a teázó rész megközelítésénél is. Ezt a japán házikó oldalába építik, általában elég kicsi, és a bejárati luk, mert valóban lukszerű, akkora, hogy egy kutya kényelmesen beugrik rajta, az embernek pedig jól össze kell huznia magát. japán-méretű, mondhatni, de ők úgy fogalmaznak, hogy szándékosan ekkora a bejárata, mert mindenki egyenlő, ugyanúgy le kell hajolnia mindenkinek a belepéskor.

És most Garba bemutatja nekünk hogyan kell teát inni japán módra:



Ezek után az origamizást próbálhatták ki a jelenlevők. mi már próbálgatjuk napok óta, dekoráció gyanánt egy csomó hattyút készítettünk, orbaszájba voltak a hatyvak.::)


de főleg Mignote volt a hattyúmester. Tőle kaptam egy olyan irinyóka pirinyóka origamizott madarat, hogy még csak lefotózni sem tudom, annyira pici lett. Olyan pici, hogy szerintem baba-kezek hajtogatták. Vagy mégis Mignote volt?



Satoshi szan lépésről lépésre mutatta az ifjú nebulóknak, hogyan legyen saját madaruk.


Ezek után még egy slideshow keretében elmondták, hogy azért olyan szuperszónikusak a japán termékek, mert hatalmas a verseny az egyes cégek között. Ha egyszerre csomó cég gyártja, fejleszti ugyanazt a terméket, naná hogy egyre jobbnak kell lenniük ahhoz, hogy az övék kelljen el leginkább a piacon.

Ha netán kipróbálnánk a Japán hétköznapokat, jó tudni, mire számíthatunk a metrón.tudjátok, a lökős ellenőrökkel. Amu azt mondja, hogy férfi létére jóformán mindig felemeli a karját és úgy utazik, nehogy feljelentsék nők fogdosásért vagy ilyesmi. Simán előfordulhat, meg is értem.



Ezt követően a tradícionális, Hokkaidó szigetről származó Halász-táncot tanultunk, konkrétan ezt. Felfedezhető, hogy az egyes mozdulatok a hullámokat, a háló felszedését, vagy éppen a kötél húzását imitálják. Igazán élvezetes volt!




Utolsó rész pedig a kalligráfia volt. Mindent beszereztünk hozzá.

Amu szan még korábban azt mondta nekem, "strong mind"-om van, és eközben öklével a mellkasát lapogatta. Nem nyugodtam bele, hogy neki a "mind", vagyis a szellem- a tudat az a szív helyén van, ezért kapirgáltam még a kérdést. Végül abban maradtunk, hogy a számára egyik legkedvesebb szót kapom tőle ajándékba, "uzujage", ha jól emlékszem, sajnos elfelejtettem mi volt pontosan, de utánakérdezek. Négy karakterből áll.


Az első két karakter a flexibilitást jelenti, míg a második kettő a stabilitást. (Jellemző a japán szavakra, hogy valamifajta ellentétet foglalnak magukba, ami mégsem zárja ki egymást.) Eszerint tehát olyan emberre használják ezt a szót, amelyik az egyes élethelyzetekhez tud igazodni, mégsem lökik le az útjáról, mert tudja, hogy merre tart. Azt tudom még, hogy a harmadik karakter egyébként ürességet jelent, amit úgy kell elképzelni, mint egy üres szobát, ahol nincsenek tárgyak, így a külvilágból jövő ingerek is kevésbé látszódnak meg rajta. Valahogy így magyarázta nekem Amu szan. Az erős, stabil tudatot nehezebb kimozdítani. Így is van. Meg vagyok illetődve, ámulódva. Szép, kerek este volt. (bár most szusi nem volt, de nem is hiányzott azt hiszem..)


2010. augusztus 30., hétfő

homogeneous/diverse food






Sometimes mainly beige rulez on my plate...

can be salty food


or simply a random applepie.

but of course
I DO LOVE DIVERSITY...
that is why the same colours can't be neighbours...!


this is african dish that Garba cooked for us. We tried to eat it with our hands, he said you already start to digest it when there's no machine in between...like fork or knife. so we tried. it was disgusting a bit, but to me it always feels good to touch the food, you all might know :)
It is nice to share it with others, so to eat with 4-5 people from the same pot.

2010. augusztus 29., vasárnap

jóga-lesson

Ma először próbáltam átadni embereknek némi nemű tudást. Jógázni indultunk, én szerettem volna kicsit nagyobb hangsúlyt fektetni az elméletre, arra, hogy mire tanítana bennünket ez a szemlélet. mármint hogy ez a test-szemlélet, vagy testhasználat-szemlélet, vagy tartás-mozgás-test-lélek-szellem egység szemlélet. 5en voltunk jelen, az elején. Sajnos semmilyen eszköz nem volt, se matrac, se fűtés, se pokrócok, se blokkok, semmi. Nyafogtak is rendesen. Már az ülésnél minden összetört bennük, de még egy kicsit bírták, az első ászána után mégis 3an kimentek. Egyszerűen csak fogták magukat és kimentek. Azt hiszem jól vettem a dolgot. És még utólag is. Furcsa módon nagyon nyugodt voltam végig, és magabiztos abban, amit át szertnék adni. Az angol nehéz volt ugyan, mert jóga instrukciókat adni magyarul is nehéz volna, de egy másik nyelven még inkább kihívás. Akik maradtak, ők örültek és tetszett nekik, hogy megpróbáljuk az alapoktól és lassan haladunk egyik ászánától a másikig, és hogy részletezzük őket. Azt hiszem jobb is, hogy csak azok maradtak, akiket tényleg érdekelt, és akik szerettek volna valamit tanulni és befogadni. Azt hiszem, hogy amiben fejlődnöm kell, az a struktúráltság, mert hiába tudtam, hogy kb mit akarok elmondani és mit megcsináltatni velük, azért mindezt alakítani kell a jelenlévők kedvéhez. VAgy lehet, hogy ez butaság, csak meg kell teremteni azt a figyelmet, ami őket is segítheti?örülök egyfelől, hogy nem a tánccal kezdtem, nagyon tanulságos volt. érzem, hogy rengeteg mondandóm van, de egyfelőle nem vagyok biztos benne, hogy ez érdekel másokat, és abban sem, hogy nem evidenciák. nem tudom, mennyire azok, számomra nagy tanítások voltak. Egyfelől saját tapasztalás, másfelől pedig magambaszívtam én is azoktól, akik tanítottak. Gyakorolni kell, csinálni kell, most mégis úgy érzem, hogy más a helyzet. Nekem is sok inputot kell beleraknom, de ugyanakkor nagyon kellenek hozzá az emberek, hogy ki tudjam próbálni magam. Tehát ez egyfajta függés?Tesztelem az embereket? nem akarom felvállalni, hogy tanár vagyok. Nem tudom ezt sem nekik, sem magamban kimondani, hogy ez most egy új szerep és igenis vállalom. CSupán azt csinálom, hogy ott vagyok, és viszem az eseményeket előre, de kibújok az alól, hogy a tanárt illető felelősséget és tekintélyt vállaljam. nem merem vagy nem érzem jogosnak, hiszen se nem vagyok idősebb, se nem vagyok okosabb. De mégis nagyobb a tapasztalatom valamiben, tehát ez már feljogosíthatna arra, hogy kiérdemeljem a tanár szerepét. Ez valami olyasmi, amit önmgamban kell lejátszanom.

Tegnap a tanároknál volt a vacsora. Egész nap főzésre készülődtünk, bevásároltunk, aztán nekiálltunk. Készült lecsó és almás sütemény, chapati- maldív módra, és izraeli saláta, valamint Garba főzött Afrikai egytál ételt, szószerint egy tálban volt a basmati öko barnarizs valami jókis szószban meg zöldségek és csirke. Kézzel ettünk, mint ahogy az afrikaiak szokták. Garba azt mondja, hogy így nincsen még egy masina közbeiktatva, már amikor a kézhez ér az étel, a szervezet elkezdi emészteni :) és így sokkal ízletesebb is. hát meg viccesebb is az biztos. Illetve ittunk afrikai borokat, szólt az afrikai zene. És nagy beszélgetések. Amu, a 40 év körüli designer pasi aki mindig hümmög akárki akármit mesél neki, azt mondta szerinte nagyon strong minded vagyok. És még csupa szépet és jót, mások is megerősítettek ebben. Ezalatt az egy hét alatt én is érzem, hogy már rengeteg lapomat megvillantottam, és igazán nyitott fülekre találtam. Azt is mondták, hogy csak szert kéne tennem egy kis önbizalomra, mert csak az mozdíthat előre. Hát nagyon remélem, hogy a tanulás során érzem majd a fejlődést, és a fennmaradó időben sikerül a táncot is illetve az egyéb gyógyító technikákat elkezdeni átadni. Úgy érzem, hogy egyszerűen meg kell történnie, mostmár nagyon nagyon közel van az idő, amikor el kell kezdenem ezt csinálni, és érzek erőt hozzá, még ha azt is tudom, hogy a pakliban van, hogy nem jönnek el, vagy kimennek a foglalkozásról. nem adhatok át mindent azonnal. nem rakhatom rájuk az egész nagy puttonyomat, ami telis tele van tapasztalással, sok sok megkönnyebbüléssel, ráismeréssel, sóhajjal, ezen mind-mind át kell menniük nekik is. Nem adhatom oda a saját felismeréseimet, az nem fair, az nem megy. Nekik, az embereknek maguknak kell érezniük a hívást, hogy erre szükségük van, és akkor meg fogják tudni kapni. Nem tudom átadni azt a valamit, hogyha nincs vevő, ha nincs ott a másik oldalon az ember és annak a szíve meg a feje, hogyha ő nem akarja megkapni. nem erőltethetem rá senkire, hogy gyógyítsa magát, hogy legyen türelme.

És ide kapcsolódik az is, az az élmény, amit pár napja az egyik tanár tartotta jóga órán történt. Szürnyülködve néztem körbe, hogyan végzik a gyakorlatokat a lányok. Egytől egyik másképpen, kicsavarodva, minden kontroll és minden figyelem és fegyelem nélkül. Amikor a fejenállást csinálták röhögcsélve és összevissza, akkor már egy kicsit megijedtem. A tanárnő egyszer sem állt fel kijavítani senkit, és az insturkciói is csak az alap dolgokat tartalmazta. Nagyon nehéz mindent átadni, de az amit ő mondott az definitely kevés volt. A végén volt egy 11 perces meditáció, amit végigbőgtem. Visszagondoltam a mi kis niás csoportunkra, az ottani tekintetekre és mozdulatokra, arra a fegyelemre és figyelemre önmagunk és egymás felé. Nagyon hiányoznak! És hiányzik a biztonság is és a jól megszokott dolgaim is hiányoznak. Itt minden más, új arcokat kell megszokni és elfogadni, annyi mindent kell elfogadni és tolerálni, hogy néha úgy érzem, meg kell szűnnöm létezni, hogy el tudjam viselni ezt a rengeteg újat a régihez képest. Szóval akkor ott a meditáció alatt, ami olyan volt mintha fabábúhoz beszélne a hang, nosztalgikus hangulatba kerültem. Án már az első perc után ellazítottam minden porcikámat, és transz szerű állapotban zokogtam hangtalanul. Arra gondoltam, vajon van-e a teremben bárki is, aki később emlékezni fog erre a pillanatra, hogy talán először tapasztalja meg az egységet, elengedettséget és nem-akarást, és hgoy ez milyen fantasztikus volna! mert tudom milyen volt először, milyenek voltak nekünk...hát mert nagyon mások. és sírtam azért is, mert piszkosul nagy mázlista vagyok az összes tanárommal és közösségemmel, ahová bekerültem, mert csodálatos pillanataink voltak és mindegyikre emlékezünk és ez visz előre bennünket, hogy egyre jobban és mélyebben ismerjük meg önmagunkat és azt, hogy mire vagyunk képesek. Természetesen az Andi a főszereplője az én elérzékenyülésemnek, mert az ő hangja mindig cseng a nia órákon, az ő szeme mindig csillog, és minden alkalommal nemes dolgok születnek a vezénylete alatt. Szeretem, amikor a dolgok jelentőséget kapnak, ennyire egyszerű. _De csak mi tudunk jelentőséget tulajdonítani nekik. Nem hibáztatom a lányt, hgoy úgy tartotta a jógát, ahogy. Én nem tudnék ilyet tartani, én még 5 emberrel sem tudtam elbánni, nemhogy 40-el, amennyivel ő. Viszont sokat tanultam tőle arról, hogy mi az amit és ahogy én biztosan nem szeretnék másokat a testük nevelésére tanítani. Azért még gondolkodom rajta, hogy beszélek vele, hátha együtt tudnánk működni...nem tudom. sok minden van, ami forrong itt az emberben, annyi a lehetőség és minddel élni...hát...

De eddig minden reggel a 8 órai reggeli előtt kelünk jóval, én taichizom, buddhisták borulnak meg meditálnak, zuhi, és úgy jön a reggeli. Ez számomra már hatalmas siker, otthon nem tudtam ezt megvalósítani.
Az is siker azt hiszem, hogy szinte mindent értek, ami körülöttem zajlik, és az energiám nem megy el arra, hogy azon fáradozzak, hogy megértsem miről van szó, vagy hogy meg tudjam értetni magam. Az is fantasztikus, hogy mindneki konkrét céllal jött ide, megtalálni önmagát, megtalálni a sorsát, a hogyan továbbot, és ez a motiváció épp elég ahhoz, hogy közös erővé váljon.

Arrol meg egy kölön bejegyzést kell írnom, hogy micsoda élmény az, amikor effektíve azt tanulod, arrol hallasz, arrol beszélsz, ami régóta leginkább érdekel, és már nem csak a kapujában állsz, hanem rajta vagy azon az úton, amin lenned kell.

Garbáéknál tegnap a közös vacsin ittunk afrikai teát is. Ezt még elmesélem. Kicsi üvegpoharak, ezüst teáskanna, de max 1 liter fér bele, talán kevesebb. szóval vmi titkos afrikai tea, mentalevél meg egy kis cukor volt benne. 3szor kell forrázni, és mindegyik körben más izu a tea. Az első erős, és agyonüt mint az élet. A másik már jobban leülepedett, mint a barátságok. A harmadik lágy és harmonikus, mint a szerelem. Legalábbis olyannak kéne lennie. Nekem ízben nem volt nagy különbség a második és a harmadik kör között, de sokszor a barátság meg a szerelem között sincs olyan óriási, nemigaz..?
Garba azzal játszott, hogy egyre feljebb és feljebb emelte a kancsót. Sosem lögybölte ki a teát. Miután a poharakba került, mindegyiket felmelegíti vele, majd átöntögeti egymásba, és vissza a kannába végül. Ezzel a teát is hűti, a saját elméjével egyetemben, mert az öntés közben, főleg ha magasról öntöd, nagyon kell koncentrálni,k hogy ne öntsd félre, és ezzel ellazulsz és jobb a hangulat is. Tudjátok, ez az ember...ez mindig bölcs mindig pozitív, mindig mindenről sztorizgat, mindenről eszébe jut valaki vagy valami a világ másik felén, ja és rendkívül fejlett a humora, amire meg azt mondja hogy az afrikaiak nagyon szegények, nincs másuk csak a humor...

jövök haitivel nemsokára.

2010. augusztus 25., szerda

GoNg sHi



This week is about getting used to each other, the environment, the food, the teachers, the methods, community life and diversity. Last evening Garba organized a community building program, where the opening ceremony was giving massage to each other in two very very long lines. And then we beded the knees and sat upon the person's knees behind us. Very intimate..
And the most beautiful and smart game was the one we didnt understand in the beggining. The group devided into two, people were standing face to face. We created pairs, each was holding a string. Then Garba and Mette (an other danish teacher who' s gonna teach us at CB - crossing borders, u'd better remember CB..-reminds me of someone all the time but i just cant remember who..) so they were collecting the strings by walking towards each other from the two sides in the middle, in the end we created a circle. It had a middle point, and so we were all connected to each other and also become dependent on each other. So the task was to let the pen (that was tied to the middle of the circle) come into the empty glass. It was soo hard, since 60 people holded it! So according to democratic principles, every single person should not let the string loose or too tight, but keep it normally so with participation. Garba said today at the class, that nowadays participation is the most important because that means existence in this global jungle. should be kept in mind!
Yeah, so we tried it hard, 60 of us to allow that fu**** pen to come down, with different facilitators from different parts of the circle..but finally we succeed after Garba suggested to close our eyes and one danish girl could manage to direct the group and it took less then half minute...interesting..

Another game:


You should keep in mind, that the folkhighschool offers very democratic education, therefore students can be told to create a 1 min performance within 15 mins, the topic and the theme is not defined but it should be some kind of musical or dancing stuff. So please welcome the performance I liked the most, the "Gong-Si"- song!

video

Another, this is a very thoughtful one!

video

Thumba Le-Le. If only I knew what does it mean. So this was my group's show time, but somehow my danish mates changed their minds and we did not do anything we prepared. I was extremely disappointed, but i could not do anything against that. So this is something very boring, without any passion or energy. At least the 3rd girl from the right tried to put a bit of spice into it :P
(The song or kind of song was tought by Rikke, the school's principal. She'll teach the choir every monday where we sing danish, english and mostly african songs she is fond of!! I'll definitely attend. )

video

And the performance that won the game:

video


In the evening, one of my CB mates- Kalifa, the gambian local eco-tour guide/sales man brought big bags and invited us to the kitchen. Okay, lets see Kalifa, and his goods... :)




I bought a pair of necklace and earrings, i must confess. But it will definitely support local gambian and senegali people, Kalifa assured me. Its Ramadan time, and so he is not eating daytime. Today i did not have dinner at 6 pm, i waited till 8.30 to have dinner with him. Ramadan is till the middle of september, so its gonna be really tough for him. But it seems he is very okay with everything. We will celebrate the final day, he plans to cook for us typical gambian beef. ....
okay, about other mates and food and the Louisiana museum, i'll come back soon.
Today I had to put into post-its my dreams, expectations, fears and strategies in connection with my staying, in the class. I'll also present that soon. That was very important.

Gong-Shi for All!

2010. augusztus 23., hétfő

este, full of experiensz

Nagyon nagyon sűrű nap volt. A reggeli tai chi sem rakott teljesen rendbe, rossz kedvű voltam, a túl sok inger kihozta belőlem a szokásos megfelelési kényszert, miközben ez az iskola nem erről szól. Minden nap jelentős, fontos, meghatározó, szóval egy percet sem tudunk haszontalanul tölteni. Illetve ez nem cél, mert nincs olyan, hogy rossz döntés, csak a motiváció kell. Állítólag a Nia azt jelenti intention maldívi nyelven. Szép… ma este végre volt egy kör, amikor mindenki bemutatkozott, és kicsit megismertük jobban egymást. Garba egyenesen imádnivaló személyiség, és a többi tanár is egy áldás. Olyan megható és érdekes emberek alkotják a csoportot, hogy hihetetlen, teljesen odavoltam meg vissza. Izraeli, Nepáli, Gambiai, Maldívszigeteki, Japán, Ugandai, Etiópiai, magyar a csoport, nagyon nagyon diverz. Késő van, holnap korán kelés, megyek és alszom egy nagyot!

aug 23, hétfő reggel

Korán keltünk. Dóri és Anna mentek csinálni a kis buddhista dolgukat, én pedig lemásztam a kertbe. Ahogy kiértem, láttam is a megfelelő helyet első tai chimhoz, a tűzrakóhelynél, ugyanis az út mögötti szántóföld és erdő mögött kel a nap. Gyönyörűszép volt a reggel, a fűszálakról pedig potyogott a harmat.

Nem igazán tudtam átadni magam ma reggel a mozgásnak, kikapcsolni az elmémet és befelé koncentrálni. De megerősítettem magamban azt, hogy ez nem számít, hogy ma ez az állapot az enyém, elfogadom. Tegnap az a hihetetlen nyugodtság, amivel végig utaztam, annak ellenére hogy volt bennem sok bizonytalanság és várakozás, ma pedig már egy egész más lélekjelenlétben vagyok.

A tegnap esti ismerkedős játékokról egy kicsit. Körbedobáltunk egy színes képekkel dekorált nagy dobozt, megnéztük egy pillantást vetve rá ki mit lát. Hát mindenki nagyon mást, ezzel demonstrálta Garba, mennyire fontos, hogy túllássunk a saját nézőpontunkon, és naponta gyakoroljuk és edzük ezt a mindig új szemszögöt kereső, újdonságokra nyitott szellemet. Aztán két csoportra osztottak, és megfigyeltük egymást, majd változtattunk valamit a külsőnkön és meg kellett tudni határozni, hogy mi volt az. Ebből megtanultuk, hogy érdemes jól megfigyelni azt a dolgot, amivel foglalkozunk, hogy aztán felismerjük, amikor változik. Volt szintén párban tükörjáték. Folyton egyik teremből a másikba vándoroltunk, mondhatni össze-vissza cibáltak minket, mégsem volt kaotikus egyáltalán. Az egyik teremben felállított asztalok körül kellett 2 percet beszélgetünk egy ismeretlennel asztalonként változó, megadott témáról. Nyár vagy tél? Steak vagy seafood? Hiphop vagy Britney? Mac vagy Pc? Stb. utána egy nagy körbe álltunk, és fogtuk egymás kezét, csukott szemmel. Szép lassan párokat alkottak, és az volt a feladat, hogy az egyik embernek át kell vezetnie a másikat a nagyterembe, mikor ő még csukott szemmel marad. Két lépcsőn is át kellett menni, persze ez volt a nehezítés. Illetve megbízni a másikban, hogy rábízhatod magad, illetve a vezetői szerepnek pedig azt kellett minda mozgással mind az instukciókkal sugallnia, hogy ura a helyzetnek, és alkalmas rá, hogy vezessen.

Volt sok ének és sok tánc, körtánc leginkább, és élőzene is, egy tőzsgyökeres humlebaek-i harmonikás érkezett körünkbe, ő adta a talpalávalót. A körtánc maga nem volt nagy pláne, egyszerű így tedd rá úgy tedd rá, ami érdekes volt a számomra az az volt, hogy mentek körbe az emberek, és mindig úgy párom volt. Legalább 20-30 emberrel táncoltam, és izgalmas volt megtapasztalni, mennyi féle mozgáskultura van, hányféle képpen érzik a ritmust, fogják meg a kezem, tartják magukat vagy épp ellenkezőleg, puhák vagy darabosak, távolságtartóak vagy közelengednek. Kimutatják hogy élvezik, vagy nem. Ezt nagyon élveztem. Aztán persze a tanárok bemutatkozása is csodálatos volt, egytől egyik fantasztikus történeteket meséltek nekünk. Az igazgatónő teljesen be van sózva, nagyon remélem, hogy lesz alkalmunk vele is tanulni, közösen valamit létrehozni, nagyon inspiráló személyiség, friss, éles elme.

A diákok szimpatikusak, egyelőre nem tudni mit hoztak magukkal, ahogy Garba is mondta, hogy hoztuk a sok cuccunkat és még nem tudni mi bujik elő belőle, de idővel kiderül. Állok elébe.

Az iskola udvara gyönyörű, rendezett, békés. Szobrok, hatalas fák, hinta, fa padok, pázsit, gyümölcsfák vannak benne. Erről kicsit többet szeretnék majd írni, ha többet fogok tudni például ezekről a fákról. Állítólag nagyon különlegesek, én egyelőre laikusként azt tudom mondani, hogy óriásiak, és nagyon egészségesek, kicsattannak az egészségtől, az Égig érnek és zöldellnek.

A mellettünk lévő ökogazdálkodásról is szeretnék többet megtudni, virágoskert is van, és boltjuk is állítólag. Jó lenne megismerni a gazdát, és kikérdezni mindenről.

Nemsokára reggeli, nem tudok netezni a szobában, nem tudom mi történhetett, pedig tegnap volt kapcsolat.

Vasárnap- megérkezés, első impressziók

    Megérkezésem nyugodt utazást követően felpörgetett eseményekbe csöppentett. Azonnal welcome szeánsz, majd vacsora, majd játékos ismerkedős, bemutatkozós feladatok. Mind a tanárok, mind az iskola bemutatkozott egy kicsit, nem részletesen de éppen annyira elegánsan és őszintén, amivel alapjában véve elnyerték a bizalmunkat. Különösképpen az iskola igazgatónője, akinél energikusabb, motiváltabb, feltüzelt nővel ritkán találkozik az ember. Fantasztikusnak tűnik a csapat, a módszer, a környék pedig egyenesen varázslatos. Ha lehet méginkább az télhez képest, a kert elámít, és az itt lévő emberek is helyesnek tűnnek. Taáncsokat is kaptunk, igyekszem visszaemlékezni.


  1. Nyelvi probléma sokszor nem csak a kulturális különbségek adhatják, hanem műveltség is.
  2. Akármit is tanulsz, vesd bele magad, have it for breakfast also, not only just practice it. Ásd bele magad, tedd magadévá, éld meg, éljed azt minden percben
  3. A tudásodat oszd meg, nem tartalékold, ne rejtegesd, mert mindenkinek más van, hozzzuk elő és osszuk meg!
  4. Hogy miért születtünk le a földre, sokszor kérdezzük magunktól. Ha talán nem a jó helyre, akkor eljátszhatunk a gondolattal, hogy hová szeretnénk helyette. Ilyen történetek, mint a kisfiúé, aki egyik éjjel eltűnt és a kovácsmesternél kötött ki mert átbarangolt hozzá, úgy érezte oda tartozik- ilyen történeteket hallhatunk másoktól, véletlenül, és ezt a lehetőséget ne szalasszuk el, legyünk nyitottak egymás felé
  5. Ne halogassuk a dolgokat, ha valamit szeretnénk, menjünk érte, szerezzük meg azonnal, most cselekedjünk

  6. A népfőiskolák történetéről, illetve erről az épületről is hallottunk némi ízelítőt. Az épületünk már az 1770es évektől áll, a kert is igen különleges, ritka fákkal van ültetve. Aki először lakott itt az 1600-as években, a kertben van szobor róla. A konyhában festmény az első igazgatóról. Eleinte a politikai vezetők jöttek ide tanulni, de aztán érezték, hogy eltolódik a lényeg, és végül nem hagyták, hogy erre menjen ki a képzés.

    Álmos vagyok. Berendezkedtem, otthonos a kecó.