World café- Japan evening

Ma este Japániába tettünk utazást. Két kapitányunk, Amu szan ("Ámu") és Satoshi szan (szátóshi) voltak. Igazán nagyon Japánosra sikerült. Először egy quiz játék, hány lakosa van Tokionak (13 millió), mi lett a Japán-Dán meccs eredménye a vb-n (3-1), mennyit dolgoznak és mennyire elégedettek a japánok az életükkel..

Itt látható Amu-szan, prezentálósan, mögötte Garba, nekikészül épp valaminek

Garba is felöltötte a Japós hacukát

Aztán egy igazi, tradícionális japán tea szertartásról hallgattuk a mesét, sőt még be is mutatták házi-szan-jaink. Volt igazi japán tea, teás bögrécske, nagypapám borotválkozó pamacsára emlékeztető teavakaró, miegymás. Ami érdekes számomra, hogy a házigazdának és a vendégnek is megvan a maga szerepe, mozdulatsora, viselkedési etikettje, még a teázó rész megközelítésénél is. Ezt a japán házikó oldalába építik, általában elég kicsi, és a bejárati luk, mert valóban lukszerű, akkora, hogy egy kutya kényelmesen beugrik rajta, az embernek pedig jól össze kell huznia magát. japán-méretű, mondhatni, de ők úgy fogalmaznak, hogy szándékosan ekkora a bejárata, mert mindenki egyenlő, ugyanúgy le kell hajolnia mindenkinek a belepéskor.

És most Garba bemutatja nekünk hogyan kell teát inni japán módra:

Ezek után az origamizást próbálhatták ki a jelenlevők. mi már próbálgatjuk napok óta, dekoráció gyanánt egy csomó hattyút készítettünk, orbaszájba voltak a hatyvak.::)


de főleg Mignote volt a hattyúmester. Tőle kaptam egy olyan irinyóka pirinyóka origamizott madarat, hogy még csak lefotózni sem tudom, annyira pici lett. Olyan pici, hogy szerintem baba-kezek hajtogatták. Vagy mégis Mignote volt?



Satoshi szan lépésről lépésre mutatta az ifjú nebulóknak, hogyan legyen saját madaruk.


Ezek után még egy slideshow keretében elmondták, hogy azért olyan szuperszónikusak a japán termékek, mert hatalmas a verseny az egyes cégek között. Ha egyszerre csomó cég gyártja, fejleszti ugyanazt a terméket, naná hogy egyre jobbnak kell lenniük ahhoz, hogy az övék kelljen el leginkább a piacon.

Ha netán kipróbálnánk a Japán hétköznapokat, jó tudni, mire számíthatunk a metrón.tudjátok, a lökős ellenőrökkel. Amu azt mondja, hogy férfi létére jóformán mindig felemeli a karját és úgy utazik, nehogy feljelentsék nők fogdosásért vagy ilyesmi. Simán előfordulhat, meg is értem.

Ezt követően a tradícionális, Hokkaidó szigetről származó Halász-táncot tanultunk, konkrétan ezt. Felfedezhető, hogy az egyes mozdulatok a hullámokat, a háló felszedését, vagy éppen a kötél húzását imitálják. Igazán élvezetes volt!

Utolsó rész pedig a kalligráfia volt. Mindent beszereztünk hozzá.

Amu szan még korábban azt mondta nekem, "strong mind"-om van, és eközben öklével a mellkasát lapogatta. Nem nyugodtam bele, hogy neki a "mind", vagyis a szellem- a tudat az a szív helyén van, ezért kapirgáltam még a kérdést. Végül abban maradtunk, hogy a számára egyik legkedvesebb szót kapom tőle ajándékba, "uzujage", ha jól emlékszem, sajnos elfelejtettem mi volt pontosan, de utánakérdezek. Négy karakterből áll.


Az első két karakter a flexibilitást jelenti, míg a második kettő a stabilitást. (Jellemző a japán szavakra, hogy valamifajta ellentétet foglalnak magukba, ami mégsem zárja ki egymást.) Eszerint tehát olyan emberre használják ezt a szót, amelyik az egyes élethelyzetekhez tud igazodni, mégsem lökik le az útjáról, mert tudja, hogy merre tart. Azt tudom még, hogy a harmadik karakter egyébként ürességet jelent, amit úgy kell elképzelni, mint egy üres szobát, ahol nincsenek tárgyak, így a külvilágból jövő ingerek is kevésbé látszódnak meg rajta. Valahogy így magyarázta nekem Amu szan. Az erős, stabil tudatot nehezebb kimozdítani. Így is van. Meg vagyok illetődve, ámulódva. Szép, kerek este volt. (bár most szusi nem volt, de nem is hiányzott azt hiszem..)