Miről, Miért, Hogyan, Mennyit, Kinek

Nem tudom, mik a blogolás szabályai, de én azt szeretném képzelni, hogy nincsenek, illetve az írja őket, aki írja. Néha szeretnék megörökíteni pillanatokat, érzéseket-benyomásokat közvetíteni, néha szeretnék világmegváltani, néha gondolat-ébreszteni, rövidnek és tömörnek és lényegretörőnek lenni, hogy ne legyen unalmas az olvasók számára. De aztán néha pedig csak mint egy napló, úgy képzelem, ami elrejti a gondolataimat. És akkor nem is vagyok kíváncsi rá, hogy aki olvassa, az mit gondol. Persze mindig kíváncsi az ember, olvassák-e a sorait ha már elérhetővé tette, de van amikor ez lényegtelen. mint most is, amikor csak a pillanatot akarom megörökíteni.
Ugyanakkor fontos magam számára is letisztáznom, miről írok, mennyit, hogyan írok, milyen céllal, és hogy kinek írok.
Miről.
Dán népfőiskolai életemről, Humlebaek-ben. Drága Jó Susana (Zsuzsi) akinek a bátorítására jöttem ide, az ő blogján találtam olyasmit, amit a saját blogomba is integrálhatok. "Garba azt mondta az üdvözlő beszédében, hogy Feel at here! Beacuse here is good. You have clean water, good food, nice people, and beautiful environment. You don't feel at home, otherwise You stay at home, so feel at here."- nekünk ezt akkor mondta, mikor első szombaton az otthonában fogadott bennünket vacsorára. Azt mondta, érezzük magunkat ott, ne otthon.. milyen igaz! A hely szellemével kell "hálni" ahhoz, hogy felszabaduljunk egy elsőre talán idegen, ismeretlen környezetben. Igen bölcs mondás. Tehát a blog Erről szól. Olyan sokféle lesz, olyan változatos, sokszínű, sokféle, diverz, írásos-fényképes, érzelmes- szellemes, eseményekkel vagy éppen pillanatfoszlányokkal teli, jelentős és kevésbé jelentékeny momentumokkal teli, mint amilynennek megélem. Mert itt élünk, itt tanulunk, itt fejlődünk, beszélgetünk, játszunk, kommunikálunk és elvonulunk, sétálunk vagy épp futunk, néha poroszkálunk, csoszogunk, néha tolnak minket vagy mi húzunk másokat, de haladunk valamerre, egy olyan irányba, ahol világosabb, illatosabb, reményteljesebb, életszerűbb, tudatosabb és őszintébb.

Mennyit írok? amennyi jólesik.
Hogyan írok? ahogy jólesik. Illetve vannak elvárásaim magammal szemben, amikor történik olyan, amit megörökítenék. De ahogy a meleg étel is melegen fogyasztandó, az élmények is frissen tárolandók. Egész más visszagondolni és feleleveníteni mint aznap beszámolni. Itt minden percet le lehetne kommunikálni, de az képtelenség. Hogyan lehet egyszerre befogadni és közvetíteni? Élő közvetíteni saját magunknak? Belső média? hm. Saját magunk szerkesztője lenni...úgy próbálok írni, hogy a lehető leghitelesebb legyek magam számára. Illetve ami a tanulmányokat, tudásbéli fejlődést illeti, szeretnék pontosságra törekedni, de sokszor erre nem marad erőm. Itt nincs számonkérés, nem kapunk érdemjegyet. Lehet azt gondolni, hogy óvodában vagyunk, ahol csak jól el kell tölteni az időt, rajzolgatni, nevetgélni, enni, szunyókálni, játszadozni...és egyébként nem is lenne olyan messze a valóságtól. Mert ezt mind mi is csináljuk :) De senki sem kényszerített rá, sőt, mi fizettünk érte, hogy itt lehessünk. Itt végülis felnőtt emberek vannak, akik valamilyen szinten életük fordulópontján állnak, szeretnének továbblépni valamerre, kibontakozni, fejlődni. A tanárok szakmailag rendkívül felkészültek, tehát ők egyfajta biztosíték rá, hogy kézzelfogható tudást is számontarthassunk, de azt gondolom, itt senki sem ezt értékeli leginkább. Az itteni oktatás non-formális, ami elsősorban interaktív módszerekkel próbálja megnyitni az emberek fantáziáját, összehangolni egymással azokat akik egy teremben ülnek, közös munkára, közös gondolkodásra hívva. Egymás gondolatainak elfogadására, értékelésére, kiépítésére alapoz, pozitív állítások megfogalmazására késztet. A tanár nem autoritás, inkább "facilitátor". Ezt a szót most integrálom a szótáramba. Tehát egy szerep ez valójában, ami elősegíti egy csoporton belül azokat a dinamikákat megszületni, ami a résztvevők által eleve adott, csak némán hallgat, szunnyad a légkörben. Ha mindenki érzi, hogy egyenlő fél, egyformán számít a szava, a részvétele, magabiztosabbá válik, aktívabb és motiváltabb lesz.
Az sem ritka, hogy az óra elején nem egy feszes vigyázzállásba vágjuk magunkat megadva a kötelező tiszteletet a tanárnak, hanem körben állunk, inkább kirázzuk a feszültséget, nyújtogatjuk a tagjainkat, esetleg valami kellemes muzsika szól a háttérben, és egy gyors játékkal egymásra és a közös munkára hangolódunk. Ez lehet pusztán annyi, hogy körben állunk, fogjuk egymás kezét, és különböző mozdulatokat adunk át egymásnak. És amikor munka van, az agy is jobban működik. Erre az egyik legjobb példa az a játék, amikor berakunk egy hétköznapi tárgyat a kör közepére, és out of the box gondolkodunk, mi is lehetne az a tárgy, mi mindenre lehetne használni, mire lehetne jó. Vagy a másik szuper játék, amikor párokban egymás gondolatait támogatva építünk egy egész történetet fel, amiben nem mondunk nemet semmire, inkább megkeressük a számunkra tetsző részét, és onnan haladunk tovább. Miután felébresztettük a fantáziánkat, kreatív erőnket, a bizonyos másik agyfélteket, kezdődhet a brainstorming komolyabb kérdésekről is. Így volt ez a kampányunk előkészületei során is. A feladat az, hogy odamenjünk az utcán emberekhez, és valahogy kapcsolódjunk a FEjlesztési Tervekben megfogalmazott értékekhez, legyünk meglepőek és gondolatébresztőek. Hogy mit kérdezzünk, hogyan és miért, azt nem csak ki kellett találnunk a szokásos leül-gondolkodik-ül-ül-agyal-agyal-ül-ül- módszerrel, át kellett érezünk a súlyát, bele kellett harapnunk, közelről meg kellett élnünk, körbejárnunk. Nem csak formát adtunk a dolognak, húsa, csontja, tüdeje, szíve és lelke is teremtődött. Sokkal életszerűbb volt. Nem csupán megmondták, hogy mit kell csinálnunk és megcsináltuk, sokkal inkább - meg akartuk érteni, át akartuk érezni a jelentőségét, miért menjünk ki reggel 6kor a hideg, esős koppenhágai utcára és szólítsuk meg az embereket. Miért csatlakoztunk egy nemzetközi kampányhoz, miért kell Jó híreket közvetíteni a médiában, miért kell Adni (pl. csompagolt reggelit) az embereknek, értesíteni őket, informálni őket a valós hírekről, nem hagyni az általános negatív képet uralkodni az emberek fejében. Főleg amikor globális méretű kérdésekről van szó, mint éhínség, szegénység, univerzális oktatás vagy gyermekhalandóság stb.

Szóval milyen céllal írok itt, a blogon?
Írok, hogy aki kíváncsi rám, vagy arra, milyen egy ilyen speciális hely, mint a dán népfőiskola, tájékozódjon. Írok, hogy amikor angolul jár az agyam, megengedhessem magamnak, hogy hibáktól nem félve, bátran írjak angolul is, főleg ha már itt is angolul kell kommunikálni. Szerencsére ez csak nagy ritkán okoz gondot, olyan könnyedséggel szólalok meg, fogadom be az információt, ami teljesen könnyednek mondható, szerencsére erre nem megy el sok energia. Így amikor épp olyan kedvem van, angolul írok a blogon, teret adva annak a flow-nak, ami akkor épp dolgozik bennem. nem mellesleg egy-két külföldi jóbarát is bekapcsolódhat és követheti az eseményeket...Írok azért is, hogy emlékezzek majd később, mi minden hatott rám. Itt azt is tanulom, hogy döntést hozni és választani nem feltétlenül áldozat és lemondás (mindarról, amit nem tudunk tovább vinni, magunkévá tenni). Így a blogomat is ebben a szellemben kívánom gyarapítani. Nem tudok mindenről beszámolni, sokszor talán a leglényegesebb dolgok maradnak ki. (például a mai kultural jamming cuccról is kéne, ami eddigi egyik legérdesebb délután volt, mióta itt vagyunk). De valószínű ha fontos, akkor vissza fogok térni rá. Egyfajta szelekció ez, nem is vitás, amolyan virtuális térkép az emlékeimből, élményeimből és ezek prioritálásáról. Valószínáleg már rengeteg prekoncepcióval rendelkezem arra nézvést, hogy miről és hogyan és mennyit kéne írni, és ennek próbál az egom eleget tenni, hiszen azt tanulta, hogy irányítson, méghozzá mélyen integrált szabályok szerint, vagy esetleg ha újabb dolgot észlel, olyasmit amit korábban még nem tapasztalt, akkor is legyen mit előhúzni a tarsolyból. Valami jól bevált módszert, viselkedési mintát, amivel lehetőleg teljesen megfosztja magát az ember attól, hogy tisztán befogadja azt, amibe belekerült, sutba dobja az elvárásait, feltételezéseit, ledobja saját szemellenzőjét, és elkezdje megérteni, hová csöppent, milyen világba, miről szól ott az élet, hogyan élnek a helyiek, és keveset kritizálni, inkább megfigyelni....stb. És akárki is vagy, és olvasod ezeket a sorokat, Téged is erre bátorítanálak. Nyitottságra, elfogadásra.

Mert hát ez az utolsó kitűzött napirendi pontom, a kinek?
Neked, magamnak, Nekik, Nektek- velük, veled...